Zurinka

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy erősen szép ország, melyet Arromnak hí­vtak. Ott uralkodott Zoralio király és Luludia királyné. De Jungalia, a gonosz boszorkány szemet vetett erre a szép országra. Saját szí­vét az ördögnek adta, és cserébe egy olyan tükröt kapott az ördögtől, amivel mindent látott, ami csak a világban történt, ni­gy elhatározta, hogy ő fog uralkodni Arrom Országa felett.

Zoralio, aki szintén varázsló volt, varázsigét mondott az országra, és  láthatatlanná változtatta azt. Az emberek már csak álmaikban járhattak saját országukban, és akkor is csak úgy, hogyha képesek voltak  igazán szeretni, hogyha volt szí­vük. Jungalia pedig szaladt, szaladt, amí­g Aver országába nem ért, itt pedig Gunjar Herceg ágya alatt keresett magának menedéket, és a herceget meg is betegí­tette nyomban. Egy idő múlva Arrom Országa, amely kicsi ország volt, már nem tudott helyet adni Zoralio király számtalan gyermekének. A király mindenik gyermekét ugyanúgy szerette, a kicsiket, és nagyokat, fehéreket és feketéket, a lustákat és szorgalmasakat mind-mind egyformán. De legerősebben mégiscsak  Zurinkát szerette, a legnagyobbik leánygyermeket.

Zurinka magas és vékony volt, göndör haja csupa gyűrű, szeme, mint két fényes csillag, fehér fogai, mint egy gyöngysor, és a szája meg tűzpiros volt, mint az igazi szerelem. Vidám volt, jóságos és szelí­d. Mi több, ő volt Arrom Országának a leghí­resebb táncosnője. Ráadásul varázsló.

Egyik reggelen Zoralio összehí­vta gyermekeit és ni­gy szólt hozzájuk: 
 - Kézs bari muré, sávé muri, hercegnőim és hercegeim! Arrom Országa már nem nyújt elég helyet számotokra. Menjetek hát szí­vetek szerint, amerre csak akartok, el a nagyvilágba, és keressétek meg az életetek értelmét. Szóródjatok szét, és váljatok az emberek hasznára, legyetek a világ ajándékai! Legyetek jók, vidámak, szeressétek az életet és örüljetek neki! Ha valamikor majd szorult helyzetbe kerültök, és nem lesz fedél a fejetek felett, akkor feküdjetek csak le a földre, álmodjatok, és majd viszontlátjuk egymást!

De tudjátok  meg, hogyha újra beléptek majd Arrom Országába, nem fogtok majd többé innen soha kijutni, csak a szivárványon át, az igazi szerelem segí­tségével!” 

így szóródtak szét a világon Zoralio és Luludia gyermekei. Akik az ezüstöt szerették, azok Rupival mentek, akik az aranyat szerették, azok meg Sumnakal keze alatt tanulták meg a mesterséget, és váltak ötvösmesterekké. Mások pedig, akik a tüzet szerették, meg az élénk szí­neket, Carroshoz, az üstkészí­tőmsterhez csatlakoztak, és üstjeikből etették a világot. Akik pedig a szabadságot szerették, a hűvös erdőket, széles mezőket, azok Grastinelt választották, és belőlük lókupecek meg szekeresek lettek. Végül azok, akik csak az élet örömeinek éltek, elkezdtek énekelni, a várfalak széleinél mulattatták az embereket táncaikkal, énekeikkel. Zurinka is velük ment, Zoralio király legkedvencebb lánygyermeke.

Időközben Aver Országában, Gunjar herceg haldokolni kezdett, mivel Jungalia, aki az ágya alatt megtelepedett, éjszakánként halálra kí­nozta. Behatolt az álmaiba, ott ostorozta, verte, mert meg akarta tudni, hogy merre van az Arrom országába vezető út. De nem sikerült neki megtudni, hisz a herceg nem ismerte az igazi szerelmet.

Amikor Zoralio gyermekei Zurinkával együtt odaértek szekereikkal a várfalak alá,  felverték a sátraikat, tüzet raktak és elkezdtek mulatni. Gunjar az ablakából hallotta az Arrom törzs énekeit és a szí­ve hirtelen elkezdett erősen verni, és elfogta egy erős vágy, amilyent még eddig sosem érzett. Beleburkolózott a legsötétebb szí­nű palástjába, és kiment a várfal mellé. Megbújt egy fa mögé, hogy jobban lássa a mulatozókat, de egy csalánbokorra ráesett és felordí­tott fájdalmában. A muzsikusok odaszaladtak és kést rántottak rá.

– Ne öljétek meg! –  kiáltotta Zurinka – akarom látni az arcát! Mit csinálsz te itt?

– Táncolni akartam a muzsikátokat hallva. – mondta a herceg szégyenlősen, mint egy tolvaj, akit lopáson fogtak.

– Igen? – kacagott Zurinka. No, táncolj akkor, hadd nézzük, hogy táncolsz! Ti pedig muzsikáljatok! – szólt az övéihez.

Gunjar lépegetni kezdett, de Zurinka odalépett hozzá, és azt mondta:

– Ne ni­gy. Egyenes háttal járd. Nézd csak, ni­gy!

A herceg elkezdett táncolni, és csak nézte a lányt, és a lány sem tudta levenni a hercegről a szemét. nigy mulattak hajnalig, de pont napfelkelte előtt hirtelen nagy vihar kerekedett. Jungalia volt, aki hí­rt kapott arról, hogy a herceg már nem fekszik az ágyban. A muzsikusok szétszaladtak, Zurinka és Gunjar pedig kézenfogva beszaladtak az erdőbe egy tisztásra, ahol Grastinel lovai legeltek. Gyorsan felültek Balval, a legsebesebb ló hátára. De Jungalia csak üldözte őket. Eljutottak Carroshoz, aki egy bronzüstöt adott nekik ajándékba. Zurinka  leborí­totta az üstöt és egy fekete tó lett belőle. A varázsló utánuk úszott, vigyázva maga előtt tartotta a tükrét. Ekkor Rupihoz értek, aki egy ezüstfésűt adott ajándékba nekik. Zurinka a háta mögé hají­totta, lett belőle egy égig érő töviserdő, amelynek a tüskéi egészen az égig értek. Jungália keresztül akart haladni a töviserdőn, de  a tüskék szétszaggatták a húsát, csak egy csontváz maradt belőle, aki szorosan keblére ölelte a tükrét.

így hát már nem kellett tovább szaladniuk, Zurinka és Gunjar lefeküdtek a magas fűbe és elaludtak. Gunjar megtalálta az igazi szerelmet, és Zurinkával együtt beléptek Arrom országába, ahol találkoztak Zoralio királlyal és Luludia királynéval. Jungalia, aki mindent látott a tükrében, nagyon örvendezett és behatolt a fiatal Gunjar herceg álmaiba ismét, s ott kurjongatott nagy örömében. Aztán ördög képében jelent meg Zoralionak, szemeiből lángnyelvek csaptak ki, egyenesen neki a királynak. Élet-halál harc vette kezdetét. Jungalia mindent felperzselt, amit az útjában talált, de Zoralio csak intett és máris eleredt az eső. Jungalia egy ködfátylat eresztett az országra és teljesen elsötétí­tette azt.

De Zoralio lóra pattant,  a Holdkaréjon belefújt a kürtjébe és a köd felszí­vódott nyomban. Erre Jungalia átváltozott Zoraliová, úgy, hogy senki sem volt képes felismerni, hogy ki is az igazi. De egy pillanatra el kellett eresztenie a varázstükröt a kezéből. Az igazi Zoralio elvette a tükröt és belezárta Jungaliat, majd a tükröt belehají­totta az ég fenekébe, és ott egy szivárvány magába zárta. És ma is, hogyha esőre fordul az idő, vagy ha köd ereszkedik le, akkor látni véljük Jungaliat, amint ott vergelődik, de már senkinek nem árthat, hiszen már nincs ereje.

Zurinka és Gunjar a szivárványon végigsétálva boldogan visszamentek az emberek világába, mert őket az igazi szerelem vezérelte. Arrom Országáról időnként hallani lehet: magas hegyeiről és mély vizeiről, no meg a fényes szivárványról, amely betakarja ezt a csodás országot, ahol egy nagy varázsló uralkodik gyönyörűséges feleségével együtt. Úgy hí­vják őket, hogy Zoralio és Luludia.