Anna, virágok leánya

Anna, virágok leánya, földre omlik szép haja,

A király a puha ágyát hajnalra már megunta.
Felkelt s elindult lóháton, át a fagyos, deres réten,
Bárcsak találna pitypangot, és hozná el neki épen. 

Talált is egy jó maréknyi szagos bükkönyt, szépet,
A szolgái a tűz mellé tolták már a trónszéket,
Bár átfázott és átázott, de boldog volt módfelett,
És a forró hársteából jó nagyokat hörpentett.

Ezalatt szolgahad fonta Anna hosszú aranyhaját,
Fel is diszí­tették szépen a gyönyörű homlokát,
Aztán arca szeplőiről sokat beszélgettek,
Talán baj, hogy ott virí­tnak, 
vagy tán jó, hogy lettek.

Anna szeme ragyogott, majd összekapta szemöldökét,
Brokátruhát vett magára, s nézegette tükörképét.
Mintha csak egy szobor lennék, melyben nincs is lélek,
Túlságosan kicsiszoltak, s nem látszik, hogy élek...

Dolgoztak keményen még a sminken,
Mikor belépett a király, ... és ó, be meghökken...

Egy kisszékre fel is állí­totta menyasszonyát,
így hát magasságra most lettek egyformák.
A ruha redői közül kikandikál kis lábujja...
A király letérdel hozzá, és gyöngéden megcsókolja.

A lagzira meg is hí­vtak erdőt-mezőt, és fűszálat,
Szürkelábú nyuszik viszik a szép menyasszonyi fátylat.
A násznagy és násznagyasszony Mákvirág és Nadragulya,
Ajándékul bársonypárnán a Napot s a Holdat hozza.

A menyasszony vállán a Tűz meg a hűs Szél lejtett táncot,
Galaj, Bodza s minden növény sorbaállt, hogy adjon csókot.
Csak a csalán csókját bánta a menyasszony meg egy kicsit,
A vőlegény az örömtől meghalt, és feltámadt megint

A násznép a sok jót s szépet elsorolni alig bí­rta,
Amennyi az égen s földön létezik, és le van í­rva,
Mind elmondta muzsikával, dobbal, ostor rittyentéssel,
köszöntötte nyári zápor őket hirtelen eséssel:

Hajtson az Úr hasznot, áldást munkátok nyomára,
Házra békét, és gyümölcsöt minden gyümölcsfára!
Aranyhajú, csillagszemű szép gyermekpár ikret,
Majd  a hideg téli estén ragyogjanak nektek! 

A felejtés almájába ne harapjatok soha,
Hogyha eltévelyednétek, térjetek meg újra.
A napra, holdra s egymásra ráismerjetek,
Fűvel, fával, vadállattal is szót értsetek.
 
Bölcsen éljetek, s ha majdan ősz, fogatlan aggok lesztek,
Akkor se lássátok egymást csúnyának, öregnek, vénnek,
Hanem egymás szép szemében mindig azok maradjatok,
Akik vagytok, aranyszí­nben tündöklő, hű fiatalok.

E szélmalom a menyasszony hozománya,
S ez a tűzrőlpattant kakas tartozik hozzája.
Az a dolga, hogy számolja az időt, a véget,
Bár jól tudjuk, hogy itt véget az élet nem érhet.

Hozomány a sok tücsök is, pont harmincegy számszerint,
Hat fejős- és egy bakkecske, aki szakállával int.
Gyékényszőnyeg, agyagedény, minden, minden, ami kell
Egy új házba, ahogy illik, módjával és szerivel.

S onnan tudom, hogy ott voltam,
Ez a Pitypang hí­vott meg,
Napraforgó táncba hí­vott,
S elcsavarta fejemet!