Házőrző kutya

A konyhaablakból ráláttam rézsutosan a vályogistállóra, és az egyik kiemelkedett tetőcserépen megpillantottam az üllüt. Ott ült, háta mögött pedig elterült a nagy fehér mező. Amikorra a ház elkészült, –  és én csak akkor döbbentem rá, hogy mi itt fogunk lakni – rögtön rájöttem, hogy mi a mentőötlet: egy házőrző kutya, amely méretében megfelel a ház meg az udvar méreteinek, amely éjjel-nappal őrködjön, nem törődve faggyal, hideggel.

Az istálló elé, az udvar közepére fel is állí­tottam hamarosan Buksinak, a juhászkutya-kölyöknek egy ólat, aki aztán attól kezdve egész nap az üllüt ugatta, meg a verebeket, a hörcsögöket és mindent, ami csak megmozdult. Az ugatása betöltötte az éjszakát, a folyó medrét és nekiütközött a domboldalnak.
A kutyakölyök nőtt-növekedett, és vele együtt növekedett az én biztonságom is. De a helyzet egyre rosszabb lett, hisz a jobb-, meg a baloldali szomszédaink, Samu bácsi és Gabi bácsi mindenkinél ellenszenvesebbek voltak Buksi számára. A kerí­téshez rohant és addig ugatta őket, amí­g csak nem kezdett el habzani a szája. A baj az volt, hogy a kerí­tés gyenge lábakon állt. Ahhoz, hogy ilyen hosszú kerí­tést állí­tsak föl, nagyon sokba került volna, és ennyi pénzem nem volt. Gabi bácsi felől erős vaskerí­tés emelkedett, de egy szép napon az öreg kiásatta és eladta, hogy legyen tüzifára való pénze.

A kerí­tés helyére az unokái reves tuskókat állí­tottak, amelyeket a szántóföldek szélén találtak. Ha megkérdezett volna, kifizetem a vaskerí­tést, csak hagyta volna ott. De amikorra hazaértem a munkából, már csak hűlt helye volt a kerí­tésnek.

Másnap, hallom, hogy nagy a csetepaté, s hát látom, hogy Buksi ott hajkurássza a tyúkokat a Gabi bácsi udvarán. nitugrotta a tuskókerí­tést és ott kötött ki a kukoricát szemelgető tyúkok között. Gabi bácsinak volt egy kisebb udvara is, itt tartotta a kutyáját, amely Buksinál sokkal nagyobb és veszedelmesebb volt. Kiáltottam, de Buksi tette magát, hogy nem hallja és tovább hajszolta a tyúkokat kedvére.

Gyorsan utánaeredtem, kihoztam az udvarból, és mialatt a póráznál fogva húztam, cibáltam, csakhogy kint legyünk már, és ő egyáltalán nem hallgatott rám, Gabi bácsi tuskóformájú képe felbukkant a ház egyik ablakában, fején volt már a magas kucsmája. Ki tudja, hogy mióta nézhette az öreg a kutyámat. Hirtelen elöntött a meleg és a három pulóverem közül kettőt gyorsan levetettem. Úgy, hogy Buksit megkötöttem, hogy ne vetemedhessen többé hasonló cselekedetre. Hosszú lánc végére kötöttem, hogy bármikor nyugodtan szaladgálhasson. Buksi körbeszaladta az ólat, és a hosszú láncot mind feltekerte, és ekkor elkezdett sí­rni, nyivogni, amí­g csak ki nem mentem, és ki nem szabadí­tottam.

Elkezdtem lebontani a régi düledező csűrt. A feleségemmel, Almával együtt dolgoztunk, amikor Samu bácsi átjött hozzánk egy üveg frissen fejt tejjel, és leült egy farakásra, onnan nézte, hogy hogyan dolgozunk. Ezalatt Buksi veszettül ugatott.

- Akkora kutyát vettek maguk, mint amekkora magukban a félelem.  – mondta Samu bácsi, és elkezdte magyarázni, hogy miért haragszik Buksi olyan nagyon rájuk. Gabi bácsival testvérek voltak, és az a föld, amely most a mienk, egy harmadik testvérük tulajdonába volt eredetileg. A három telek tehát összetartozott. Buksi pedig, a közbelső telek őrzője lévén, úgy gondolta, hogy köröskörül minden a gazdájáé, ezért ugatja meg az idegeneket.

Ugyaní­gy érezte ezt a többi kutya is, aki ezen a közbelső telken élt, az öregapjuk, meg a testvérük, no meg az unokaöccsük kutyája.

Éppen ráugrottam egy gerendára, amikor látom, hogy Buksi szalad, a kutyaólat pedig vonszolja maga után a kerten át, ahol épp most bújtak ki friss hajtások. A horog, amelybe a lánc bele volt akasztva, hirtelen eltört, ni­gy a láncot az ólhoz kötöttem. Alma Buksi után szaladt, de nem tudta leállí­tani. Nagyobb volt, mint ő, és mancsait a mellkasára tette, sőt még magasabbra. Samu bácsi felkapaszkodott egy létrára, olyan magasra, hogy csak a kucsmáját láttam. Abbahagytam a bontást. Visszacipeltem az ólat a helyére, más kampót fúrtam a betonba, jól megkötöttem a kutyát, és Samu bácsit leszedtem a létráról.

Egy este, amikor kifordultam a kapun, megpillantottam Buksi fehér fejét, amint kidugta a rácson a képét, és láttam egy falubéli ember árnyékát, amint átoldalgott az út tulsó oldalára. Amikor Buksit azon kaptam, hogy ismét elszabadult, mindig azt kérdeztem magamban, hogy vajon nem kopog-e be a kapun egy megmart ember, vagy hogy Samu és Gabi bácsi jól vannak-e, biztonságban és egészségesen ülnek-e a tűz mellett odahaza? Kinyitottam a kaput, behajtottam az autót az istállóba, még Buksi is segí­tett tolni a két mellső lábával. Az istálló egyik sarkában tartottam azt a szamarat, amit Samu bácsitól kaptam ajándékba. Szénát dobtam neki és megkötöttem a kutyát, mialatt Alma szénát tett a tyúkketrecbe, hogy ne fázzanak meg a tyúkok. Olyan csí­pős hideg ereszkedett le, hogy nekem is úgy tűnt, mintha a levegő éles késsé változott volna. Hazafele indultunk. Behí­vtuk a macskát és a házban tüzet gyújtottunk. Megvacsoráztunk, túrót meg kenyeret ettünk és azzal lefeküdtünk.

Jó megpihenni egy ilyen fagyos éjszakán, főleg, hogyha az ember udvarát egy hatalmas házőrző vigyázza. De kis idő múlva hallottam, amint Buksi eszeveszett ugatásba kezdett.

Tudtuk, hogy mikor ugat játékosan, mikor ugat közönbösen, kötelességből az utcai járókelőkre, irí­gyen a kandúrra, amiért azt a lánc miatt nem érheti el, tudtuk, hogy mikor ugat türelmetlenül, vagy boldogan a hazaérkezésünk miatt, hogy mikor ugatja Samu bácsit, vagy mikor ugatja épp Gabi bácsit, hogy mikor szállt rá ismét az üllü a tetőre, vagy hogy mikor bújtak elő ismét a hörcsögök a fészer alól.

De most az egyszer gyűlöletből ugatott, a betolakodóval szemben fogott szag miatt. Felemelkedtem kissé, és feszülten hallgatóztam. Nem, nem csak úgy tűnt, hanem tényleg ni­gy ugatott. Megragadtam egy elemlámpát és egy bunkósbotot is előkaptam az ajtó mögül, aztán gyorsan igyekeztem kifele mezí­tláb, ahogy voltam, odavilágí­tottam, ahonnan a hang érkezett. Buksi először felém, majd az udvar hátsó felébe rohant. Egy nagy sündisznó sétált a megfagyott gyomok között.

Felvettem egy lapátra és bevittem a házba, hogy Alma is láthassa. Aztán visszavittem a bokrok közé. Rögtön elaludtam, amikor Alma fölrázott az álmomból. 

 - Mi baj van? – kérdeztem.

 - Buksi kétségbeesetten ugat...

 - Oh, Istenem, - mormogtam magamban...és még jobban betakaróztam. De a fülem megütötte a kutya ugatása. Hm... Vettem az elemlámpát, és a bunkósbotot. A kutya ott volt, ahol a pincelejárat. Itt tartottuk a murkot, meg a káposztát. 

Körbejártam a gyümölcsöst, benéztem a szomszéd udvarokba, kertekbe, majd hazatértem. Alma az ablakból figyelt. 

 - Csak a nyulak. – sóhajtotta – láttam őket ugrándozni a fák alatt. 

 Visszafeküdtem a helyemre, és mialatt az ágy álomba ringatott, hallottam Buksit ugatni. Egyre mélyebb álomba süllyedtem, és a zajok elcsitultak lassan körülöttem. A falakon kí­vül egy néma csata zajlott, amelynek hangjai nem juthattak hozzám el. Amikor fölébredtem, az óra hetet mutatott, kint fényes téli reggel ragyogott.

Ebben az időpontban a tyúkok már várni szokták az adagjukat, a drótkerí­tésen át szoktak nézni bennünket. De most nem volt egy sem ott. Csak a kakas rikácsolt a ketrec tetején és verdeste a szárnyait.

Buksiért kiáltottam, amilyen hangosan csak tudtam. Körberohangáltam fejvesztve az egész udvart, aztán benyitottam a fészerbe, ahol kővé dermedtem: Ott tartottam egy szekeret, amelyet a régi tulajdonos hagyott rám. Nem volt ott. Körülszaladtam a házat, és Almába ütköztem, aki szintén Buksit kereste. Berohantunk az istállóba – a szamár sehol. És Buksi sincs sehol. Bementem a házba, hogy a rendőrökért telefonáljak, a kakas meg utánam. Felröppent az asztalra, és olyan hevesen kezdett kukorékolni, hogy a kagylót hiába tartottam,  a vonal másik végén lévő nyugodt hangú rendőr kérdéseire nem tudtam válaszolni. Letettem, és a két szomszédomnak panaszoltam el nagy bajomat.  

-Azt mondod, hogy odalett a kutyád… –  mondta Gabi bácsi, és ravaszkás fény gyúlt ki a szemében.

-Oh, az ebet ne bánd, – mondta legyintve Samu bácsi – annál inkább a tyúkokat meg a szamarat!

Gabi bácsi a szántóföld fele vezetett és megmutatta a szekérkerekek nyomát.

 -Nézd csak, erre mentek. Kinyújtotta a karját a homályos messzeség fele. Néztem, s hát egy fekete pontocska bontakozik ki a ködből. Buksi! Kikerüli a nádas mocsarat és egyre nő a kicsi pont.  Gabi bácsi hirtelen elköszönt és eltűnt az udvarban. 

Ha odaér hozzám, akkor oldalra lépek, hogy ne teperjen le.  Sosem sikerült ez a lépés, ahogy most sem. Buksi letepert, mindketten leestünk. Megfogtam a nyakörvét, rákapcsoltam a pórázt és visszafordultunk, ahonnan ő érkezett. A póráz megfeszült, annyira húzott Buksi. Csak a harmadik faluban állt meg egy porta előtt, ahol elkezdett ugatni. Bekopogtam. Két kamasz került elő. Ők voltak a tettesek. Azért lopták el a kutyát, hogy pénzért eladják. A szamár meg a sok tyúk pedig nekik kellett volna. A szekeret meg, amelyet én régiségnek tartottam, egyenesen a tűzre akarták vetni. Buksit megkötözték, és a fásszí­nbe zárták, de ő elrágta a kötelet, és egy résen át megszökött. Erre nem gondoltak.

Nem tudom, miért, de úgy tűnt, hogy valami hiányzik.

- Ketten voltatok?

- Nem. Zsolt, Kí­gyó és Peti az orvosi rendelőbe mentek.
Hagytam nekik némi pénzt, hogy orvosoltassák sebeiket, vettem a szamaramat, a szekeret meg a tyúkokat, azzal hazamentem, Buksit pórázon vezetve. Ahogy hazaértem, az udvarban egy rendőrt találtam, aki a kakassal vitatkozott. Alma bizonyára a házból nézte az eseményeket. Biztosan tetszett neki, ahogy én őt ismertem. 

Megálltam szekerestől, kutyástól, és csendben megvártam, amí­g a rendőr el nem ment.