Miért ilyen hosszú a kutyám füle?

- Látod mi történt? – mondta a barátnőm, Coco. Mindig mondtam neked, hogy ne hagyd a kutyát a macskával, mert eltanulja tőle a förtelmes szokásokat, de nem hallgattál rám!

- Dehát nem hagytam őket együtt, hisz mielőtt elindultam volna dolgozni, még mindketten a helyükön voltak, csak hát... Foltos a saját házában van, az udvar közepén, éjjel – nappal, legtöbbször láncra verve őrzi az udvart. Csak télví­z idején ülhet idebent a konyha melletti folyosón, a kosarában.

Képzeld! Esik, hideg van, és a kávébarna, feketefülű, kékszemű macska épp jődögél elő a kertből, megtapogatva mellső lábaival a köveket, mintha azt latolgatná, hogy azok elég érdemesek–e arra, hogy ő a bársonyos lábaival rájuk lépjen, közben pedig kihí­vóan a kutyát nézve, aki a láncában vergődik. Elsétál előtte, aztán hátat fordí­t neki, ritmikusan mozgatja a magasba tartott farkát és a bejáratnál fejével megböki a kis benyí­lót, amit a gazdáék kimondottan az ő kedvéért vágtak az ajtóba.

Néha a gazdasszony (azaz én) a kutyának is megengedi, hogy bemenjen a lakásba. Ilyenkor a kutya gyakran látja a macskát a gazdáék széles franciaágyának a kellős közepén pihenni, összebömbölyödve, mint valami kelni tett kalács, mely duzzogva figyeli őt.

Egy napon, amikor a gazdáék nem voltak odahaza, a macska meg elnyúlva aludt a paplan tetején, Foltos két lábra állt és úgy ámult be az ablakon. A macska nagyon mélyen aludt. De nemcsak a kutya bámult be az ablakon az alvó macskára, hanem a kakas, a három tyúk és a kecske is odament bámészkodni. Sőt még egy sündisznó is megjelent a nagy gyülekező láttán, és gyorsan fel is mászott a repkény ágain, hogy a legjobb helyről figyelhesse a jelenetet. Két sárga hörcsög, akik a macskától való félelmükben nem szoktak kijárni, most ők is megjelentek, és fölmásztak a szemközti ablakpárkányra. Érkezett a szamár is, két hátsó lábára emelkedve beállt a két hörcsög közé. És mivel egész délelőtt a káposztáskordét húzta, hogy majd belesántult, azt kérzezte a sárga szí­nű szomszédoktól:

Két sárga hörcsög, akik a macskától való félelmükben nem szoktak kijárni, most ők is megjelentek, és fölmásztak a szemközti ablakpárkányra. Érkezett a szamár is, két hátsó lábára emelkedve beállt a két hörcsög közé. És mivel egész délelőtt a káposztáskordét húzta, hogy majd belesántult, azt kérzezte a sárga szí­nű szomszédoktól:

- Hát, mit dógozott, hogy ni­gy elfáradt?

A hörcsögök rosszkedvűen az esős idő miatt, no meg a sok zsákcipelés okozta hátfájás miatt, ugyanis megengedtem nekik, hogy ők is téli tartalékokat gyűjtsenek a mezőről, csak ennyit feleltek:

- Mit dolgozott volna, hisz sosem cipekedik, mint mi. A gazda az orra elé tolja a kész ételt.
A tyúkok ezt kotkodácsolták: - Akkor tojik, netalán?

De erre a kakas:
-Nem is tud olyant tojni, mint ti, sem énekelni úgy, mint én!
-Hallgass, mert te vagy a hibás, - mondták a tyúkok – mert nem kukorékolsz elég hangosan és ő, szegény nem hallja!

- Micsodaaaa? A gazdát is az én kukorékom költi, hisz három mérföldön túl is elhallatszik, s aztán a csergőórája elromolhat, de az én hangom soha! – s akkorát kukorékolt erre, de akkorát, hogy a körbenállók befogták a füleiket, de a macska csak átfordult a másik oldalára. A kakas ekkor még egyet kukorékolt, s most az ablaküvegek mind szétrepedtek. A macska is ijedten felugrott, és meglátta a sok bámuló arcot. Szörnyen földühödött a kutyára, mert őt okolta azért, hogy mindenki megtudta, milyen lusta állat ő. Elhatározta, hogy megbosszulja, amiért a kutya ilyen szégyent hozott rá.

Másnap odament a kutyához és a farkát a lábai köré kanyarí­tva ni­gy szólt:

- Nézd, mire gondoltam: amikor a gazdáék nincsenek idehaza, és téged szabadon engenek az udvarban, olyankor megengedem, hogy te is ebben a szép nagy puha ágyban alhass, de végy példát rólam, és moss lábat előtte, mert másként nekem ebből még bajom származhat. 
Foltos annyira örült, hogy örömében még gondolkozni is elfelejtett. Ahogy elmentek a gazdái, szaladt máris a macskához, az ajtón vágott benyí­lóhoz. A macska bent volt az ajtó másik oldalán, és ni­gy szólt: - A gazdasszony túlságosan befűtött, ki kell toljam a lengőnyí­lást, hadd szellőzzön ki a ház!
- Hagyd ni­gy a nyí­lót, kérlek! – mondta a kutya deres képpel és közben a hidegben füstölgött az orrlyuka.
- Várj, előbb mutasd a lábaidat! 
A kutya bedugta rendre a lábait, de a macska csak fintorgott.
- A bal hátsó lábad nem elég tiszta, menj vissza a s’aghoz és mosakodj meg újból! 

A kutya szaladt, és megmosta ismét a lábait, aztán betolta a nyí­lást, és bebújt, de nem fért át rajta, hisz azt nem az ő méretére szabták. Nagy erőfeszí­tések árán valahogy félig átpréselte magát, aztán megakadt.

A macska egyre bí­ztatta:
-Gyere, ne add fel, nyomulj!
A kutya mind erőlködött, de hiába.
 Megnyí­rom a bundádat, mert túl vastag vagy! – azzal elszaladt a gazdasszony ollójáért, és elkezdte vele faricskolni a kutya bundáját. A kutya még csúszott egy picit előre, de aztán még jobban beszorult, hogy most már sem előre, de sem hátha nem bí­rt megmozdulni. 

Ekkor a macska rápillantott a faliórára és elkezdett jajveszékelni:
-Ó, Uramfia, nincs már sok hátra és itthon vannak a gazdáék! Hogyha elkapnak minket, akkor jaj nekünk! - s reményvesztett képpel elkezdte húzni befele a kutyát a fülénél fogva.

- ni“, Uramfia, nincs már sok hátra és itthon vannak a gazdáék! Hogyha elkapnak minket, akkor jaj nekünk! - s reményvesztett képpel elkezdte húzni befele a kutyát a fülénél fogva. A kutya pedig meg sem nyikkant, engedte, hogy húzzák – nyúzzák a fülét, csakhogy szabaduljon végre. A macska meg csak húzta, húzta, Foltos pedig kérlelte, hogy még jobban, még erősebben, és félelmében már a fájdalmat sem érezte.

Amikor hazaértem, ott találtam Foltost a nyí­lásba szorultan, összevagdosott bundával és olyan hosszú fülekkel, mint valami cockerspánielé. Fűrésszel vágtam ki a nyí­lást, hogy kiszabadí­tsam szegényt, aztán meg elvittem megnyí­ratni. A folyosón tanyázott egészen addig, amí­g vissza nem nőtt a szőre.

Hát ezért ilyen hosszú az én kutyám füle… De ni­gy még jobban is áll neki!