Frederik, a kis elefánt

Frederik, a kis elefánt 
ma először maradt otthon egyedül. 
Együtt lakott szüleivel az Elefántok erdejében.
Frederik egy nagyon kí­váncsi 
természetű elefántocska volt.
így hát összeszedte minden bátorságát, 
óvatosan kinyitotta 
az ajtót, és kilépett a házból. 
Tüneményes ormányát lóbálva büszkén sétált végig 
az Elefántok erdején és lépten-nyomon 
belebotlott egy-egy sétáló ismerősbe:
– Jó napot, Frederik! – köszöntötték az elefántok, akikkel találkozott.
– Jó napot! – válaszolt Frederik, 
és felemelte az ormányát.
– Kijöttél egy kis sétára? 
– kérdezte az egyik nagybácsi. 
– Igen, bácsikám, – mondta Frederik.
– Jól vagy, Frederik? – kérdezte egyik nénikéje. 
– Jól vagyok, nénikém, nagyon jól vagyok! – felelt Frederik.

így hát Frederik ment tovább, sétálgatott. 
Észre sem vette, hogy már rég
elhagyta az Elefántok Erdejét,
és egy ismeretlen erdőbe érkezett. 
Itt egy oroszlánnal találkozott. 
Frederik még sosem látott életében oroszlánt. 
– Jó napot! – mondta Frederik. 
– Az én nevem Frederik. És te ki vagy?
Az oroszlán nem felelt, hanem elkezdett üvölteni, 
ahogycsak a torkán kifért. Annyira üvöltött,  
hogy a körülöttük lévő fák beleremegtek. 
– Mi történik? – kérdezte csodálkozva Frederik.

Te nem tudsz beszélni? Ekkor az oroszlán
nagyon elcsodálkozva ezt kérdezte:
-Te tényleg nem félsz tőlem?
-Félni? Mit jelent az, hogy „félni” ? – kérdezte Frederik.
-„Félni” akkor kell, amikor egy oroszlán megjelenik
és elkezdesz reszketni. 
-Én csak akkor reszketek, ha fázom. – mondta Frederik.
-Te nagyon bátor vagy. – mondta az oroszlán. 
-Bátor? Mit jelent az, hogy „bátor” ? – kérdezte Frederik.
-Az a „bátor”, aki nem reszket, 
amikor meglát egy oroszlánt.
Ezidáig még mindenki megijedt tőlem, 
és mihelyt megláttak, rögtön elrohantak. 
Csak te nem ijedtél meg tőlem, Frederik. 
-De ez téged nem tesz valami 
boldoggá, – mondta Frederik –
mert ez azt jelenti, hogy te mindig egyedül vagy. 
Az oroszlán bólintott. 
Frederiknek teljességgel igaza volt. 

Tényleg nagyon-nagyon egyedül érezte magát.
-Gyere velem! – mondta Frederik.
És ni­gy elindultak ketten tovább, és egyre beljebb
hatoltak ebbe a sűrű, idegen erdőbe. 
És itt az erdő kellős közepén rátaláltak egy varázslóra,
aki egy hatalmas kalapot viselt.  
A varázsló épp egy fa alatt ült, és varázsolt. 
A virágokból léggömböt varázsolt, 
a léggömbökből meg virágot.
Elégedetten mosolygott.

Az arcáról le lehetett olvasni, 
hogy a varázslás milyen nagy örömmel tölti el. 
-Vajon miért csinálja ezt? – kérdezte magában Frederik. 
Szinte száz léggömb lebegett könnyedén az erdő fölött, 
mindenik gyönyörű szí­nekben pompázott, 
és mindenik léggömb nagyobb volt, 
mint bármelyik fa. 
A léggömbök egy táncoló szivárványra emlékeztettek. 
A varázsló észrevette, hogy Frederik a 
léggömböket bámulja,  és megkérdezte:
-Talán nem szépek a léggömbjeim?
-De igen, de igen. – mondta Frederik. 
Azt el kell ismernem, hogy nagyon szépek.
Egyszercsak az oroszlán is előbukkant egy fa mögül, 
és elkezdett szokása szerint üvölteni. 
Olyan erővel üvöltött, 
hogy egy léggömb szét is hasadt. 
A varázsló elkezdett remegni. 
-Ne félj. – mondta Frederik.

az oroszlán az én barátom, 
és nem bánt senkit.
De a varázsló tovább remegett.
-Mondd meg te is neki, hogy nem bántasz senkit.
-kérte Frederik az oroszlánt. 
-Frederiknek igaza van. – mondta az oroszlán.
 Én csak a saját kedvemre üvöltök. Ugyanúgy,
mint ahogy te is csak a saját kedvtelésed miatt varázsolsz. 
 Az oroszlán elmesélte a varázslónak, 
hogy mennyire

egyedül érezte magát mindaddig, 
amí­g nem találkozott Frederikkel. 
Ettől kezdve a varázsló már nem 
félt többé az oroszlántól. 
-Oroszlán, szeretnék a barátod lenni!
– mondta a varázsló.
-Aki az oroszlánnak barátja, 
az az én barátom is! – mondta Frederik.
A három barát útnak eredt. 
És hármasban kellemesebb volt, mint kettesben.
 Hát ni­gy mentek-mendegéltek 
az erdőben, egyre beljebb. 
 Elöl ment Frederik, 
utána ment az oroszlán, 
és a sor végét a varázsló zárta.
Egy adott pillanatban a 
varázsló levette a kalapját, 
és kiemelt belőle néhány nyulat.
Az oroszlán nagyon meglepődött.

Annyira meglepődött, hogy elkezdett üvölteni. 
Olyan hangosan üvöltött, hogy a megijedt nyulak 
kiugráltak a kalapból és elillantak az erdőben. 
-Barátom, – mondta Frederik – 
nem tudsz uralkodni magadon?
-De igen, – mondta az oroszlán. 
-Nézdcsak, máris abbahagytam.
Másodjára, amikor a bűvész

 megint kivett egy nyulat a kalapból, 
az oroszlánnak nagy erőfeszí­tésébe került, 
hogy ne kezdjen el ismét üvölteni. 
Hallgatott, mint egy kisegér. 
Olyannyira csendes volt, hogy a nyulak 
egyáltalán nem féltek tőle. 
És aki nem ismeri a félelmet, 
annak nincs oka futásnak eredni. 
A nyuszi vidáman ugrabugrált a három barát nyomában. 
Most már négyen voltak. 
És négyesben az út még kellemesebb volt, mint hármasban.
-Nagyfülű, most már te is a barátunk vagy. 
–mondták a többiek. – ne félj, 
amikor az oroszlán elüvölti magát.
-Ő csak azért üvölt, mert kedve telik benne. 
mondta a varázsló.
Ez ni­gy igaz. – mondta az oroszlán 
–ilyen a természetem. 
És hogy meggyőzze a nyuszit,

ismét üvölteni akart egyet, 
de Frederik még időben észrevette, 
hogy az oroszlán épp ki akarja tátani a száját.
-Megint kezded?
-Jó, jó, Frederik. Sajnálom. – mondta az oroszlán.
Megí­gérte, hogy lecsendesedik, 
és nem ijesztgeti a barátait.
így mendegéltek tovább a barátok. 
-Hová megyünk? – érdeklődött a kis nyuszi.

-Ez egy jó kérdés, – mondta a varázsló 
és megkérdezte az oroszlánt:
– Oroszlán, a kis nyuszi tudni szeretné, hogy merre tartunk?
Erre az oroszlán is megkérdezte Frederiket:
-Frederik, de hát merre tartunk?
Frederik sem igazán tudott válaszolni erre a kérdésre, 
de mivelhogy ő ment az élen, döntenie kellett, ezért ni­gy felelt:
-Gyertek, menjünk vissza az Elefántok Erdejébe. 
Ismerem az erdőt, a mi házunk is ott van. 
Meghí­vlak benneteket hozzánk. 
Az ötlet nem is volt annyira rossz, mert Frederik
szülei már nagyon aggódtak miatta.
Miután Frederik és barátai már nagyon sokat gyalogoltak, 
végre megérkeztek az Elefántok Erdejébe. 
Az anyja meg az apja nagyon örültek, hogy Frederik hazatért. 
-Hol voltál? – kérdezték Frederiket. 
-Nagyon messze voltam, – mondta Frederik – és nézzétek, ők a barátaim.

Délután nagy ünnepséget szerveztek, amelyre 
meghí­vták a környék  összes elefántját. 
Frederik apukája tangóharmónikán játszott, 
az oroszlán tubát fújt, a nyuszi a bőgő húrjait pengette, 
Frederik dobolt, és a vendégek táncoltak. 
Az egyetlen, aki nem táncolt, az a varázsló volt. 
Ő a táncoló vendégek között állt,
és hatalmas kalapjából léggömböket varázsolt elő. 
A léggömbök gyönyörűek voltak, ni­gy az ünnepség is csodálatos lett.