A barátnőm, Lustika

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy reggel, mikor Lustika semmiképp sem akart iskolába menni. Hiába kérlelte az édesanyja:

- Lustika, ébresztő, már hét óra, előkészí­tettem a fogkefét és a fogkrémet, gyerünk mosakodni! Lustika nyújtózkodott, majd kényelmesen ásí­tott egyet.

- Lustika, kelj fel, hét óra és tí­z perc van, kész a teád, és a vajas kenyér is rád vár! 
Lustika mocorogva hallgatta.

- Lustika, hét óra, tizenöt perc van, sietned kell... Lustika, bepakoltad-e már az iskolástáskád?

- Nem megyek iskolába többet, ez legyen tiszta! Aludni akaroooooooook! 
És ezzel a másik oldalára fordult, sőt, halkan horkolni is kezdett. De nem ment ez ilyen egyszerűen, mert, bár Lustika nem akart iskolába menni, a lába annál inkább akart. nigyhát mindkét lába unszolni kezdte:

- Lustika, Lustika, hét óra, húsz perc, gyerünk iskolába... Lustika, mi készen vagyunk! Gyerünk már, ugrás ki az ágyból!

- Nem megyek sehová! Aludni akarok! Menjetek ti, ha akartok, én maradok, az biztos!
így hát, miközben Lustika nyugodtan aludt tovább, a lába iskolába indult. Kis idő múlva azonban a két keze is nyaggatni kezdte:

- Lustika, Lustika, gyerünk iskolába! Hét óra, huszonöt perc, mire vársz? Mi unatkozunk itthon, vigyél iskolába minket! Gyere, Lustika, moccanj!

- Szó se róla! Ha akartok, nem bánom, mehettek, de engem hagyjatok aludni!

Elindult hát a keze is, sietve, hogy el ne késsen, mert köztudott, hogy a kéz lassabban jár, mint a láb. Lustika nyugodtan aludt tovább, miközben a keze és lába már elindult az iskolába. Nem sokkal később, Lustika gyomra is kiabálni kezdett:

- Lustika, mozgás! Fél nyolc... éhes vagyok, és mozogni szeretnék! Vigyél iskolába, mert ha nem, elindulok egyedül!

- Jaj, Istenem, mekkora zajt csapsz! Indulj, ha akarsz, de hagyj engem aludni!

Miután megette a vajas kenyeret és megitta a teát, a gyomor is elindult, óvatosan lopakodva az iskola fele, hogy senki ne lássa meg, és esetleg meg ne ijedjen, mert ugye egy utcákon bolyongó gyomor nem éppen megszokott látvány azon jó gyerekek számára, akik mindig időben érkeznek az első órára. Lustika nyugodtan húzta a csendest tovább, láb, kéz és gyomor nélkül. Nem is törődött ő a hiányzó testrészeivel, de ekkor a füle is elkezdett kiabálni, de hangosan ám, mert a fül általában hangosan kiabál:

- Lustika, nyolc lesz huszonöt perc múlva! Felkelsz-e, vagy mi lesz? Megint el akarsz késni? Lustika, hallod, Lustika...? Hej, tán megsüketültél?

- Tudod mit? Elegem van belőletek! Menjetek innen, és hagyjatok aludni nyuuuugodtaaan!

Lustika két füle is ijedten iskolába szaladt, fülbevalóstul-mindenestül, ő pedig tovább aludt ni­gy, kéz, láb, gyomor és fül nélkül... Bizony, Lustika mély álomba merült. Rövid időn belül, nem sokkal később azonban a nyelve is nyugtalankodni kezdett. Nem tudta, hogyan mehetne ő is iskolába, félt egyedül dönteni ilyen komoly dolgokban, ezért először ő is megpróbálta felkölteni Lustikát:

- Lustika, hallod-e, nyolc lesz húsz perc múlva... Lustika!

De Lustikának már nem volt füle, ni­gy nem is hallhatott semmit. A nyelvének nem volt más választása: összeszedte minden bátorságát, és iskolába ment, ott hagyva Lustikát az ágyban. Mit számí­tott már, ha amúgy sem volt keze, lába, gyomra, de még füle sem? Úgysem kellett neki nyelv...

Nemsokára Lustika haja is borzolódni kezdett. Miután látta, hogy a füle is elment iskolába, neki is mehetnéke támadt. Gondolkozott, vajon hogyan költhetné fel Lustikát, és húzódni kezdett. Húzódott jobbra, húzódott balra, majd fel és le, sürgött-forgott, de hiába. Lustika sehogy sem akart felébredni. Neki sem volt mit tennie, elindult az iskola fele, a szelek szárnyán repülve, könnyedén. Őt követte kissé nehézkesebben, de határozottan tartva a lépést, Lustika agya. Az agy is attól tartott, hogy el fog késni az iskolából. Pontosan nyolc órakor érkeztek meg, lihegve, izzadtan a sietségtől, és bevágódtak a fal melletti harmadik padba, jobboldalra, ahol találkoztak Lustika lábával, kezével, gyomrával, fülével és nyelvével.

A taní­tóbácsi már bármelyik pillanatban megérkezhetett volna, ezért mindnyájan nagyon aggódtak. Mi lesz, ha észreveszi, hogy Lustika nincs ott?
Pontban nyolc órakor kinyí­lt az ajtó, és az egész osztály elnémult. A gyerekek felálltak, és ki más léphetett volna be az ajtón, mint:

- Lustika!

- Megvagytok! Már megint eljöttetek nélkülem iskolába! Csúnya dolgot műveltetek, szégyelljétek magatokat! Miattatok majdnem elkéstem. El sem hiszitek, milyen nehéz eljutni az első órára láb, kéz, gyomor, fül, nyelv, haj és agy nélkül. Lássuk csak, szégyellitek-e magatokat?

De a lába, keze, gyomra, füle, nyelve, haja és agya nem mondhattak már semmit, még csak arra sem volt idejük, hogy elszégyelljék magukat, mert az ajtó megint kinyí­lt, és ezúttal tényleg a taní­tóbácsi lépett be. Lustikának épp csak annyi ideje maradt, hogy gyorsan-gyorsan elfoglalja a helyét a padban.

így végül mindenki szerencsésen megúszta az esetet. Ez volt az utolsó alkalom, amikor ilyen történt. Esküszöm, gyerekek, hogy azóta a Lustika lába, keze, gyomra, füle, nyelve, haja és agya sohasem ment a barátnőm, Lustika nélkül iskolába.