A világ legnagyobb állata

Volt egyszer egy kislány, akit úgy hí­vtak, hogy Michaela. 
Volt neki egy ikertestvére, akinek Wolfgang volt a neve. 
Egy napon Michaela és Wolfgang a városba 
szerettek volna menni, de Michaela tí­z percnyi 
keresés után sem találta meg egyik cipőjét sem. 
-Haha, nem találja egyik cipőjét sem! 
– kacagott Wolfgang.
De hamar elmúlt a nevethetnékje, 
amikor rájött, hogy ő sem találja egyik cipőjét sem. 
Most már mindketten a cipőjüket keresték. 
Keresték, keresték, de sehol sem találták. 
Keresték a nagyszobaajtó előtt és mögött, 
a fürdőszobaajtó előtt és mögött, a szerkrényben 
meg a hűtőben, de a cipők sehol sem voltak. 
Végül Michaela megtalálta a jobblábas cipőjét. 
Az ágy alatt volt. Aztán Wolgang is megtalálta a a 
saját ballábas cipőjét a fotel mögött. 
De a cipők másik párját egyik gyerek sem találta
-Most mit tegyünk? – kérdezte Michaela.
-Menjünk sétálni. Gyere, próbáljuk meg. 
– ajánlotta Wolfgang.

Michaela hangosan ni­gy elmélkedett:
-Egy fél cipő neked, egy fél cipő nekem. 
Én fölhúzom a jobb cipőt, és jobb lábbal ugrálok majd. 
Te fölhúzod a bal cipőt, és bal lábbal ugrálsz majd.  
És, hogy ne essünk el, egymásba fogódzunk. 
Ahogy mondták, úgy is tettek.
Útközben találkoztak Martinnal. 
-Ti mit csináltok itt? – kérdezte Martin.
-Egy új játékot játszunk. Az a neve, hogy ...
-Egycipőben Ugrálósdi! – egészí­tette ki Wolfgang.

-Játszhatnék én is? – kérdezte Martin.
-Nem lehet, mert neked mindkét 
lábadon cipő van. 
Martin levetette a cipőjét, belekapaszkodott 
Michaela karjába, és most már hárman 
ugrándoztak nagy boldogan. 
-Merre ugráljunk? – kérdezte 
Martin egy idő után. 
-Előszöris menjünk Lénához, mondta Michaela.
Oda is értek, Léna levetette a jobb lábáról 
a szandálját, és elkezdett a többiekkel
együtt szökdincselni.
A négy barát a központ fele ugrált. 
Az áruház előtt összetalálkoztak 
Schmid-Bierbaum asszonnyal.

-Jónapot Schmid-Bierbaum néni! -Mi Egycipőben Ugrálósdit játszunk. 
Tessék velünk tartani!
Schmid-Bierbaum asszony egy nagyon kedves 
hölgy volt, és úgy gondolta, hogy ez nem 
rossz ajánlat, annál is inkább, hogy néhány 
napja már nagyon szorí­totta a ballábas cipője. 
Megkönnyebbülten hají­totta bele egyenesen 
a szemetes ládába a szűk cipőt. Belekapaszkodott 
Martinba és elkezdte ő is az ugrándozást.

Most már öt személy szökdincselt féllábon: 
négy gyerek és egy asszony. 
Az emberek megálltak és megbámulták a 
furcsa menetet. Egyesek fejcsóválva mondták: 
-Mi ez a butaság?
Mások pedig annyira szórakoztatónak 
találták a játékot, hogy azonnal leoldozták 
a cipőjüket és beálltak az ugrálók közé. 
Félóra sem telt el, és már száz méteres 
hosszú emberlánc ugrándozott féllábon.
Mirjám, Wolfgang barátnője egyedül 
üldögélt a szobájában. Épp megevett 
két kekszet, és kipillantott az 
ablakon át az utcára.

Nem hitt a szemeinek, amikor látta, 
hogy ezernyi ember féllábon ugrál, 
és ezt a hosszú emberláncot 
az ő barátja, Wolfgang vezeti.
-Mi ez? – kérdezte Mirjám.
-Egy százlábú. A világ leghosszabb 
százlábúja. – és mindenki hahotázott. 
Aztán egy kis idő elteltével mindenki 
hazatért, persze féllábon ugrálva a 
saját otthona felé.