Veszélyben a márciuskák, a román néphagyomány gyöngyei

A román néphagyomány féltve őrzött kincsei a “márciuskák”. Március első napját a tavasz kezdeteként tekintik. Dák és trák hagyományként tartják számon ezt a szokást a néprajzkutatók. A trákok Marsyas Silen, tavasz- és virághozó istenüknek, a természet megtermékenyítőjének hódoltak a márciuskákkal. Számos, Romániában talált régészeti lelet is bizonyítja, hogy a márciuskák 8000 évesek. A földből kiásott márciuskák zsinorra felfűzött, apró, piros és fehérre festett, folyami kavicsok voltak, amit nyakláncként hordtak a lakók. A piros szín a tűz, a nap és a vér jelképe volt, a nő tulajdonságainak a kifejezője. A férfi eszességét pedig a fehér szín tükrőzte.

A napjainkban használt márciuska zsinór, a fehér és piros szálak szabályos összeserülése, az anyag állandó mozgásának a jelképe. A népszerű néprajzkutató, Simion Florea Marian mutat rá a bukovinai márciuskák jellegzetességeire.

A bukovinai márciuska tulajdonképpen egy arany vagy ezüst érme, amit egy fehér és piros színű, összesodort cérnára kötöttek, és ezt a gyerekek a nyakukban hordták, amolyan szerencsehozó amulettként. A lányoknak tízenkét napig kellet viselniük a nyakukban, majd a hajukba tűzték mindaddig, míg a gólyák meg nem érkeztek vagy míg ki nem virágzott az első fa. A zsinórt ekkor a kivirágzott fára bogozták, levették róla az érmét, és sajtot vásároltak rá, hogy egész évben hamvas bőrű, szép lányok maradjanak.

Dobrogea-ban a lányok nem a fára akasztották a márciuskát, hanem felhajították a felhők közé. Bihar környékén az a szokás járta, hogy, ha a lányok esővizzel mosakodtak meg tavasszal, egészségesebbé és széppé váltak. Bánát vidékén az a hajadon, aki az erdei szamóca levelei alatt összegyűlt esővizzel mosakodott, abban az évben férjhez ment.
Erdélyben a márciuskáknak gonoszűző szerepük van, a kapura függesztik őket, kiteszik az ablakba, vagy az állatok szarvára kötik.

Gyertek cimboráim ziláljuk szét elődeink hagyományait!

Sajnos nem értjük már mit jelent a márciuska. Manapság, március elején ellepi a várost a sok celofánba csomagolt, sokszínű, aranyszegélyű figura. Ezeket nem is merem márciuskáknak nevezni, ezek sikeretelen próbálkozások egy eltorzított hagyomány éltetéséért.

Az ikebana-márciuska

Nagyon sok standon láttam ikebanákra kötve a márciuska zsinórt. Pedig az ikebana, a japán virágrendezés művészete. Nagyon távol áll a román nép hagyományaitól. Kezdetekben, a rikka buddhista templomok dísze volt, magas vázákba állítva, égbenyúló elrendezéssel. Később az ikebana teret kapott a teaestéken is, de itt leginkább az egyszerű kompozíciók hódítottak, és nageire stílus néven ismeretesek. Ezek általában egy bimbó és egy kinyílt virág elrendezésén alapultak, ahol az esztétika és a szellemesség egy egységként fejeződött ki. A japán művészetben az ikebanát sosem csomagolják celofánba, és márciuska zsinórral sem szővik körbe. A román lányok, meg nem kötöttek a nyakukba ikebanát, főleg nem, ha addig kellett hordaniuk, míg a gólyák megérkeztek.

Fülbevalóból lett márciuska

Hihetetlen, hogy mit ki nem talál az ember, hogy eladhassa a termékét. Aki pléhből készült fülbevalóra vágyik, melyet celofánba csomagoltak, -hadd emelje az értékét-, és aggattak rá egy márciuska zsinórt, annak nagy szerencséje van! Tele a város ennél még cifrábbakkal is.

Bibliográfia:
Simion Fl. Marian “Sărbătorile la români”
Mihai Pop „Obiceiuri şi tradiţii româneşti”
Violeta Tuiu: Ikebana, Editura Cartea de Buzunar